Rejtett kamera, térfigyelő kamera, ipkamera specialista

A ReVision IP-alapú kamerás megfigyelőrendszerei a technika mai állása szerint a legmodernebbnek és a legszélesebb szolgáltatáskínálattal rendelkezőnek számítanak, ráadásul üzembe helyezéssel akár 49 ezer forintos ártól is elérhetőek. Az egy-két kamerás rendszereket is gond nélkül lehet a későbbiekben akár több száz tagból álló változatra bővíteni, köszönhetően annak, hogy a rendszer moduláris felépítésű. A biztonsági megfigyelés céljából telepített ReVision IP-kamerák már nem a megszokott helyi rögzítővel dolgoznak, hanem az internetes gerinchálózatra kapcsolt, többszörösen biztosított, fegyveres őrökkel védett, „atombiztos” szerverekkel. Ez a fokozott adatbiztonság mellett azt is jelenti, hogy a telepítés egyszerű, gyors és problémamentes, csak a kamerákat és közvetlen tartozékait kell a megfigyelendő helységbe, vagy telephelyre telepíteni, a hangos, hagyományos rögzítőre az IP-alapú rendszernél már nincs szükség. Amellett, hogy nem kell külön biztonsági szobát kialakítani, a rendszernek több előnye is van, ezek közül talán az első, hogy maga a képtároló nem hozzáférhető, tehát a tárolót a bizonyítékot jelentő képanyaggal egy bűnöző sem viheti a helyszínről magával. További előny, hogy a tárolt képanyagot, vagy akár a kamera valós idejű képét megfelelő jogosultság esetén bárhonnan megnézhetjük, tehát akár … [Tovább...]
Copyright © 2010 Revision Kft.